Közzétette az MNB az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak 2014-es hozamadatait. Már az előzetes becslések szerint is jó tavalyi teljesítménynek néztünk elébe és nem is csalódtunk a friss pénztári teljesítményadatokat látva. A legmagasabb tavalyi hozamot, 18,51%-ot az Aegon egyik portfóliója érte el, de a magán-nyugdíjpénztári tagok sem panaszkodhatnak, hiszen mindegyik pénztárban találhatunk olyan portfóliót, amely 10% feletti hozammal büszkélkedhet.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenése éves és negyedéves alapon sem állt meg tavaly. 2014-ben 1,17 millió tagot számlált a szektor, szemben a 2013. évi 1,18 millió taggal.
A tagok létszámának csökkenése ellenére érdekes jelenség, hogy a befizetéseken belül egyre nagyobb az egyéni hozzájárulás aránya. A tavalyi utolsó negyedévben például 81% fölött volt a tagok egyéni hozzájárulása a befizetéseken belül.
A pénztárak portfólió-összetételét tekintve már korábban is írtunk arról, hogy a tagok vagyona többségében kötvényekben, és azon belül is magyar állampapírokban van, ugyanakkor folyamatosan teret nyernek maguknak a befektetési jegyek és a részvények is. Bárhogy is nézzük, a portfólió összeállítások jó választásnak bizonyultak, ugyanis a rendelkezésre álló 87 nettó hozamrátából 24-nél 10% feletti hozamot láthatunk, 5% feletti hozammal pedig a pénztári portfólióknak több mint 78%-a rendelkezett.
Kiválasztottuk a tavalyi év 10 legjobb teljesítményével büszkélkedhető pénztárát, ahová nem is lehetett felkerülni 11,1%-os éves nettó hozam alatt. A legjobb tavalyi teljesítményt az Aegon klímaváltozási portfóliója mutatta fel 18,5%-ot meghaladó hozammal. Ezt követően 16,54%-kal a második helyen végzett a Lilly Nyugdíjpénztár, a dobogó harmadik fokára pedig az Aranykor lendület portfóliója került fel 12,94%-os éves hozammal.
A magánpénztárak is taroltak 2014-ben
A magán-nyugdíjpénztári tagok számában 2011-ben következett be egy meredek esés az állami pillérbe való visszalépés miatt, azóta azonban nagyjából stagnáló létszámmal rendelkezik a szektor. Tavaly év végén a tagok száma 61,5 ezer fő volt.
Mára négy magánnyugdíjpénztár maradt fent, de ezek mindegyikénél találunk olyan portfóliót, amely éves teljesítménye alapján 10%-ot meghaladó hozamot mutathat fel. A legjobb teljesítményt a magánpénztárak között a Budapest kiegyensúlyozott portfóliója érte el 11,46%-os éves nettó hozammal. A második helyen végzett a Szövetség kiegyensúlyozott portfóliója 11,11%-kal, a harmadik helyre pedig a Horizont kiegyensúlyozott portfóliója került fel 10,91%-kal.