Ódzkodnak a vállalatok és a munkavállalók is Nagy-Britanniában a holland nyugdíjrendszer egyik elemének átvételétől, pedig egyes ígéretek szerint 30 százalékkal dobhatná meg a visszavonulók nyugdíját.
Ennek köszönhetően nagyobb hozamokat érhetnek el, és végső soron magasabb nyugdíjra számíthatnak. A collective defined conrtribution (CDC) rendszer működik Hollandiában és Kanadában, a brit vállalatok 2016 áprilisától szállhatnának be először a helyi változatba. Vezető kormánypárti politikusok azzal kecsegtetik választóikat, hogy az új rendszernek köszönhetően akár 30 százalékkal is megnőhet nyugdíjuk.
Jobb lesz
Steve Webb, a koalíció kisebb pártjához, a Liberális Demokratákhoz tartozó nyugdíjügyi miniszter úgy véli, hogy a CDC kiszámíthatóbbá teszi a várható nyugdíj összegét szemben az egyéni nyugdíjmegtakarításokkal. Neil Carberry, az egyik munkaadói szövetség, a CBI szakértője úgy véli, hogy a rendszer túl bonyolult, ezért várhatóan csak néhány nagy foglalkoztató fogja bevezetni. Ezek a cégek elfogadják a kormány érveit.
Nyugdíjtanácsadással foglalkozó szakértők szerint az emberek ingadoznak, mivel a CDS-hez tartozó nyugdíjalapoktól nem várhatnak határozott ígéretet arra, hogy jól fognak járni. Az érintettek tartanak attól, hogy a következő kormányok belenyúlkálnak a rendszer feltételeibe, s ezzel érvénytelenné teszik a korábbi ígéreteket.
Nem jó reklám a CDC-nek, hogy tavaly a 415 CDC-alap közül 55 mérsékelte a nyugdíjkifizetetéseket. Ugyanakkor ez nem lenne gond, ha a 30 százalékos emelkedés valóban teljesülne, mert ez esetben az ilyen gondok csak ennek egy részét vennék el az érintettektől.
Jobb lehet
A Trades Union Congress szakszervezeti szövetség támogatja a CDC bevezetését, de felhívja a figyelmet arra, hogy a kormánynak többet kell tennie annál, mint hogy csupán megteremti a rendszer működésének feltételeit. További támogatásra is szükség lehet, mert a vállalatok csak akkor szállnak majd be, ha úgy látják, hogy a rendszer kiépült. Nem akarják megkockáztatni, hogy az ő bőrükre derüljenek ki a gyermekbetegségei - fejtegette Nigel Stanley, az érdekvédők szakértője.
A kormány azonban optimista. Hét eleji közleményében az előbbiektől eltérő képet fest a helyzetről. Világos bizonyítékát látjuk annak, hogy a biztosítást nyújtók, a megtakarítók és a foglalkoztatók is érdeklődnek az új típusú nyugdíjbiztosítás iránt, amely nagyobb biztonságot, a kockázat egyenletesebb megosztását ígéri - derül ki a dokumentumból.
A cikket teljes egészében a napi.hu -tól vettük át.